Édesek, aranyosak, kedvesek és még szépen csipognak is. Azonban a madártartás - akárcsak a nagyobb háziállat ellátása - nehézkes út. Ezek a madarak szeretnek minket, de félnek is tőlünk. Az igazi papagájok, a nagy testes termetűek, csak akkor szólalnak meg, ha mindig velük foglalkozol, ha igazán megbízhatnak benned. De mi nem azokról a madarakról mesélünk. Hanem a hullámos papagájokról, amelyek nem beszélnek, csak csipognak. Azt hiszi mindenki, hogy nem jó móka velük az élet. Pedig igen érdekes! Ezt fogjuk mi elmesélni, ezért nyitottuk meg az oldalt. Számos kérdések merülnek fel. Mi nem vagyunk igazi papagájok, mi Lukrécia és Vacak csak egy egyszerű kalitkában raboskodunk. De szeretnek minket. Ez a történet mirólunk szól, de csak ez az egy cikk. A többi modulban nem rólunk lesz szó, hanem igazából a hullámos papagájok életéről, amit mi írunk le. Azon belül pár hasznos tippet is olvashatsz, például hogy nem kell fizetni a különböző tápokért, hogy hallanak e vagy sem és azt hogyan teszteljük, vagy hogy mi történik májusban. Ez még csak hab a tortán, azonban beleavatunk benneteket a mi sajátos tenyészetünkbe melyben sok-sok meglepetés történik. Mi aztán tudjuk, hogyan is üdülhetünk fel! A rengeteg gépeléstől már-már kiáll a lábunk, éppen ezért egy kicsi szórakozáshoz fordulunk. Extrákat nyitunk, ahol nevelhettek saját hullámos papagájt, és akik majd mozognak is, és csiripelnek. Mi nem átlagos madarak vagyunk, és ezt kikérjük magunknak! Hanem egy szerető, színes, aranyos és kedves állatok, akik szárnyalnak és előszeretettel hintáznak az életben! Hallgasd meg hát a mi történetünket!

- Annyi minden történik. Egy ember sürög-forog körülöttünk, mégis úgy érezzük, hogy zsong az egész bolt. A horgászboltban járunk, ahol egy fekete macska ketrece felett csipogunk. Nincsen több papagájpár, csak mi vagyunk egyedül. Én vagyok Lukrécia, a tojómadár. Nem tartanám magamat bölcsebbnek Vacak társamnál. Igaz, nevem szebb s előkelőbb, de párom mégsem vacak semmi szempontból sem. Már 1 éves korunk óta egy kalitkában élünk, így tehát osztoznunk kell: én a hintán, ő pedig az etetőtál mellett. Amikor egybe tettek és eladtak minket, így szólt hozzám:

- Még hogy mi vagyunk papagájok! Akkor nagyobb tiszteletet érdemelnénk.

Ez igaz volt, bár nem volt rá bizonyítékunk, hiszen nem ismertük még akkor a gazdánkat. És eljött a nagy nap. Egy boltosnak adtak minket oda. Különösképpen nem foglalkozott velünk - de hát a többiekkel sem, hiszen volt ott annyi állat! - ezért mindenkinek csak eleséget adott. Egy nap, amikor már 3 évesek voltunk, egy karácsonyi napon, délelőtt egy házaspár megnézett minket.

- Tudja, a kislányom szeretne egy madarat, vagyis egy papagájt!

- Na ez jól kezdődik - suttogta nekem Vacak - mostmár jobb helyünk lesz!

Azzal december 24-én elvittek minket egy sárga kalitkába a saját otthonukba. Azzal a fenti komódra tettek minket, enni és friss vizett inni adtak nekünk. Az a "bizonyos" kislány nem volt otthon. Csak karácsony este érkezett. És akkor szentestén felvitt minket a szobájába, és előszeretettel énekelt nekünk, s ha mi csipogtunk, ő vissza csipogott.